BankVelem Tudáscsere Központ

2022 márciusában az Esztergomi Babits Mihály Általános Iskola – vagyis a mi iskolánk – lett a BankVelem Tudáscsere Központ Országos Hálózat megyei vezetője Komárom-Esztergom megyében.

Pár szóban az előzményekről: Iskolánk néhány évvel ezelőtt csatlakozott a Pénziránytű-BankVelem Iskolahálózathoz, mert fontosnak tartjuk, hogy  diákjaink már gyerekkorban megtanulják a pénzkezeléssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Még a járványt megelőzően intézményünkben is tartott foglalkozást az Utazó Iskola Program, melynek köszönhetően tanulóink játszva tettek szert sok hasznos pénzügyi ismeretre.

A távoktatás során részt vettünk az Utazó Iskola Program online foglalkozásain is, amelyek szintén nagy sikert arattak tanulóink körében.

A BankVelem/PontVelem honlapot folyamatosan használjuk, több tanulónk is saját számlával rendelkezik a felületen. A környezetvédelmet is fontosnak tartjuk, ezért a tanév elejétől tanulóink ismét rendszeresen gyűjtik a használt elemeket, a leadott elemekért pedig pontokat írnak jóvá a Pontbank-számlájukon. A Pontbank használatával megtanulják a bankszámlák működését, elsajátítják a használatát (pl. átutalás, lekötés).

Az előző évekhez hasonlóan idén is indultunk a PénzOkos Kupán, a játékos feladatok megoldásán túl sok hasznos információhoz jutottak a versenyzők. Az idei eredményekről még nincs hírünk, de az előző évek versenyein az országos döntőben is helyt álltak tanulóink.

Ebben a tanévben a Pénz7 témahétre is beneveztünk, pénzügyes tanórákat, délutáni foglalkozásokat, banki látogatást szerveztünk.

Ebben a tanévben az a megtiszteltetés ért minket, hogy Komárom-Esztergom megyében iskolánkat kérték fel, hogy legyen megyei Tudáscsere Központ. Mostantól a megye pedagógusaihoz általunk fog eljutni sok új hír, jógyakorlat a Pénziránytű-BankVelem Program keretein belül.

Previous Article
Next Article

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.